Aktív cselekvés és bölcs kivárás, avagy a dualitásról

Ha figyelemmel követed a munkásságomat, tudhatod, hogy nem vagyok a kizárólagos álláspontok híve, sohasem hirdetem semminek az abszolút helyességét vagy helytelenségét. Azt vallom, hogy életünk minden tényezőjének megvan a maga létjogosultsága, és csupán az aktuális helyzet tükrében ítélhetjük üdvösnek vagy ártónak egyiket-másikat. A dualitások világában a sötétség éppoly szükségszerű, mint a világosság, a fájdalom ugyanúgy életünk része, mint az élvezet, a bölcs kivárás éppen olyan fontos, mint az aktív cselekvés.

Bizonyos élettapasztalat és önismeret szükséges ahhoz, hogy egy-egy szituációban felismerjük, hogy milyen hozzáállás vezet eredményre. Vannak olyan helyzetek, amikor lépnünk kell, aktívan kezünkbe kell vennünk az irányítást, és vannak olyanok is, amikor sokkal jobban tesszük, ha nem avatkozunk bele a folyamatba, hanem türelemmel kivárjuk a dolgok alakulását. Pszichológusként azt tapasztalom, hogy az emberek többségének az utóbbi jóval nagyobb kihívást jelent. Nem véletlenül, hiszen a mai nyugati világ aktív maszkulin energiáktól duzzad, és teljesen háttérbe szorul a befogadó feminin princípium. Életünk a rosszul értelmezett önmegvalósítás és individualizmus jegyében telik; az ember társadalmi értékét az eredményei határozzák meg, amelyeket esetleg másokon átgázolva ért el. Nemzedékek hosszú sora szocializálódott a marxista és darwinista elveken, melyek szerint mindannyiunknak legfeljebb néhány évtizednyi lét jutott egy olyan világban, amelyben az erősebb túlél, a gyengébb elpusztul. Ha belegondolunk, az ilyen lélekellenes materialista teóriáknak az egyenes következményét nyögi jelenleg az emberiség. Az aktív önérvényesítő erő túlburjánzott az ellenpólus rovására, és ezzel olyan egyensúlyvesztést szenvedett el a világ, amelynek természetes hozadéka a szűnni nem akaró stressz, a zaklatottság, a boldogtalanság, a betegségek, a természeti katasztrófák.

A modern ember elfelejtette azt, amit ősei még jól tudtak: az egészség és boldogság titka a poláris energiák egyensúlyában rejlik. Ha bármelyik oldal tartósan felülkerekedik a másikon, zavar áll be a makro- és mikrokozmosz működésében. Mindennapi életvezetésünk szempontjából, ez a két ellentétesnek tűnő, ám megfelelő esetben együttműködő erő az aktív cselekvés és a bölcs elfogadás, kivárás formájában (is) értelmezhető. A keleti hagyomány szerint előbbi a jang, utóbbi a jin energia megnyilvánulása, de az analógiák sora hosszasan folytatható, melynek legtöbb elemét a nyugati világ is jól ismeri. Tekintsd csak meg a következő táblázatot!

Ez a két ősprincípium alkotja az Egységet és működteti az Univerzumot. A pólusok minőségileg eltérőek ugyan, de értékrendbeli különbség nincs köztük – egyik sem jobb vagy több a másiknál, egyik sem létezhet a másik nélkül. Ráadásul, mindkét pólus magában hordozza önmaga ellentétének magvát is; ezt fejezi ki az ismert jin-jang jel, de erre utal a spirituális szemléletű pszichológus, Carl G. Jung is, amikor animáról (a férfiban rejlő női lélekrész) és animusról (a nőben rejlő férfi lélekrész) beszél.

Most, hogy a dualitás elméleti hátterével megismerkedtünk, bizonyára felmerül benned a kérdés, hogy milyen problémákat okozhat, ha az egyik ősprincípium túlnő a másikon. Ennek az egyensúlyzavarnak a társadalmi lecsapódására már utaltam. Arról pedig, hogy az egyes emberek életében milyen lelki gondokat okozhat mindez, a következő cikkemben írok majd.